CIPŐMÉRET PROBLÉMÁK

Azt hiszem általános probléma a nők körében a cipőméret eltalálása. Rettentően nehéz megtalálni a megfelelő cipőméretet, nagyjából, ahány fazon, annyi méret. Főleg a magas sarkú cipőknél okozhat nehézségeket, hogy melyik méretet válasszuk. Ha egy cipő pánt nélküli, azaz nem tartja a bokát/lábat, könnyen kiléphetünk belőle, ami lássuk be elég csúnya jelenetet tud előidézni. Így az ilyen fazonokból célszerű kisebb, szorosabb méretet választani. Azonban hosszú távon nagyon kényelmetlen tud lenni, ha szorítja a lábat. Habár némelyik cipő pár hordás után kitágul, és ismét a kilépős bakit idézi elő.

Mit tehetünk, ha a cipő nagy?

Egy vékonyabb, vagy akár vastagabb talpbetét által is szűkíthetünk a cipő térfogatán, emellett pedig ha megfelelő talpbetétet választunk, a testtartásunkat is javíthatjuk vele, valamint a testsúly által okozott terhelés is eloszlik, így megelőzhetjük a lábfájást. Kaphatóak már zselés talpbetétek, melyek magas sarkú cipőkbe ajánlottak. A legelterjedtebb zselés talpbetéteket a Scholl cég forgalmazza, habár ma már bármelyik kisebb üzletben hozzájuk lehet jutni jóval olcsóbban. (http://www.drscholl.hu/Scholl-talpbetet/Az-osszes-termek-megtekintese.html)

Van még egy remek praktika a nagyobb cipők ellen, a vattadarab. A cipő orrába egy kisebb/nagyobb vattadarabot rakunk, ezáltal szintén szűkíthető a térfogat, így egy fokkal szorosabb és biztonságosabb érzetet ad.

Mit tehetünk, ha a cipő kicsi?

Sajnos az ilyen problémára kevesebb a praktika, de azért ez sem teljesen lehetetlen kísérlet. Lehet kapni úgynevezett sámfát, amely segítségével a cipő térfogatát tágíthatjuk, így a kényelmetlen szorító érzés elkerülhető vele. A Deichmann cipőcég honlapján bőven van választék, férfi és női változatban egyaránt. (http://www.deichmann.com/HU/hu/shop/search.html?q=s%C3%A1mfa&submit=keres%C3%A9s)

Azonban ha egy puhább anyagból van a cipő, remek tágítási lehetőség, ha vizes zoknival járkálunk benne pár órát. A vizesedés hatására a cipő anyaga tágul, így kényelmesebb benne a járás.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s